Bowl.hu Blog

A Bowl.hu hivatalos blogja

Bowl.hu a Facebook-on

Szurkolói blogok





Friss topikok

BOWL.HU blog a mobilodon is!


Bowl.hu cikkek-hírek

Nincs megjeleníthető elem

A Big Ten a "rájátszás" bevezetése mellett

2012.02.12. 14:52 - DoM+

Az egyetemi amerikaifutballban a rájátszás ellenzőinek utolsó védőbástyája is megdőlni látszik. Jim Delany Big Ten főnök és a főcsoport egyetemeinek sportigazgatói végül beadták a derekukat. Ha már így döntöttek, gyorsan helyzeti előnyt is próbáltak kovácsolni, és saját javaslattal álltak elő. Bár az új javaslat elnevezés talán helytállóbb.

Az SEC 2008-ben szorgalmazta a plusz-1 modell bevezetését. Az eddigi kettő helyett négy csapat (BCS v. alternatív rangsor első négy csapata) kap esélyt, hogy a bajnoki címért játsszon – elődöntő, döntő formájában – tehát csak eggyel több meccset jelentene, és időben sem húzódna el a PO lebonyolítása sokáig. Ezen a tervezeten csavartak annyit Delanyék, hogy a két elődöntőt még nem semleges helyszínen rendeznék, hanem az előkelőbb kiemelésű csapat otthonában. A bajnoki döntőre viszont már a Super Bowlhoz hasonlóan évről évre pályázhatnának a stadionok. Hátrányai ennek is vannak. A harmadik csapat helyett most majd az ötödik fog akár jogosan reklamálni, hogy miért nem ő kap esélyt a döntőre; négy csapat részvételével vívott rájátszást talán nem is illik annak nevezni. Előnyei, hogy megmarad az alapszakasz fontossága, ami egy nagy létszámra felduzzasztott PO-nál jelentősen csökkenhet. Megduplázza a bajnoki cím elnyerésére reális esélyt kapó egyetemek számát. Beilleszthető a mostani rendszerbe, nem zavarja a vizsgaidőszakot az egyetemeken. Életben tartja a bowlok többségét, bár a mennyiség helyett a minőség felé próbál az NCAA itt is elmozdulni, ha bevezetik, hogy legalább hét győzelem szükséges lesz a részvételhez a mostani hat helyett.

Hangsúlyozni kell, hogy ez egyelőre csak terv, de úgy látszik jelenleg, hogy a tizenhat csapat részvételével lebonyolított rájátszás nem tűnik lényegi alternatívának. A plusz-1 modell mellett tette le voksát az NCAA elnöke is. Ha lesz változás, az 2014-től léphet életbe.

Támadnak a Tight Endek!

2012.02.01. 22:43 - Ulpianus

 

A Tight End pozíció egyre komolyabb hangsúlyt kap az NFLben. Mikor manapság az irányítón áll vagy bukik csapatok sorsa. Mikor a passzjáték meghatározó lett. Akkor az irányítónak kiváló fegyver egy remek Tight End. Először is azért, mert amikor az egyre jobban védekező csapatok letakarják a célpontjait, a TE adhat megbízhatóan egy vészmegoldást, más néven checkdown passzt, így tovább haladhat a drive. Másodszor azért, mert ezzel nemcsak a statisztikája lesz jobb adott irányítónak, hanem az önbizalma is megnő. Harmadszor pedig azért, mert manapság már 2-3 másodperc alatt dobni kell, különben a QB hamar földön találja magát. Ennyi idő alatt pedig gyors, nagydarab, a tömegben is biztonsággal a labdát megszerző, és azt megtartó játékos felé dobni több mint praktikus, eredményes.

Az egész azzal kezdődött, hogy bizonyos Kellen Winslow és Shannon Sharp urak bizonyították a sokoldalúság nem megy feltétlen a minőség rovására. Ők ugyanis egyszerre voltak nagyok, erősek, gyorsak, és kaptak el magas szinten. Vagyis futásnál (passznál) blokkoltak hatodik OL játékos szintjén, egyben (TE) passz utakat futva kapták el a lasztit WR poszton is elismerést érő szinten.

Az olyan srácok, akik 6'5 magasak vagy nagyobbak, elég gyorsak, valamint a labdával is jól bánnak, elmennek kosarazni. Azonban mostanság egyre inkább kacsingatnak az NFL irányába. A liga valaha volt legeredményesebb rekordhalmozója (és elfogultan hadd tegyem hozzá: valószínűleg így a legjobb) TEje, Tony Gonzalez is kosaras múlttal rendelkezik. Örök kihívója, és ex csoport riválisa Antonio Gates is. Ahogy a legújabb sztár Jimmy Graham.
Chuck Pagano a Ravens ex Defensive coordinatora (jelenlegi friss Colts HC) egyszer azt mondta, ez "kosárlabda a füvön".

De térjünk rá a 2011es szezonra. A SB egyik résztvevője, a Patriots odáig ment, hogy a slot WR sztár (Wes Welker) után a második és harmadik legtöbb elkapott yard két fiatal TE nevéhez fűződik. Aaron Hernandez illetve Rob Gronkowski, akik nem meglepő, de college kosaras múlttal rendelkeznek. Ők ketten 169 elkapásból (ami a csapat elkapásainak 43%-a) 2237 yardot értek el (ami a csapat yardjainak 42%a) , ezzel 27 TD-t szerezve (ami a Patsnél 62%át adja az összesnek).

Mondok ellenpéldát a kedvenc csapatomról. Tony Moeaki 2010ben rookieként hamar felhívta magára a figyelmet. Év végére már egyre több passzt kapott, bár blokkolási munkája csöppet sem gyengült ettől, ami egyik fő letéteményese volt a ligaelső futásoknak. Szóval év végére a második legtöbb elkapott yardot hozta össze a csapatban. 2011ben a training campben lesérült. Majd (éles meccsen) a sztár HB is követte. És a támadás szétesett. Nem volt meg a minőségi gyorslábú extra blokkoló futáshoz. Nem volt biztonsági célpont. Az egész offense szenvedett egy szezonon át.

Jön a draft lassacskán. Ahol eddig megszokott volt, hogy TE-t nem húznak a csapatok első kör elején-közepén semmiképp. További körökben sem elsődleges prioritást élvez a poszt. Nem hiszem, hogy valaha versenyezni fog a TE poszt, a sztár QB-OT-pass rusher-DT vonulattal. De egyre inkább várok egy kis előrelépést. Ahogy például a passzjáték előretörésével a CBk értéke is megemelkedett, nemcsak a WReké. A drafton, és az utána következő nagy pénzes szerződésekben. Valamint várom, hogy egyre több csapat hagy fel az "egyik TE elkap, másik blokkol" spórolási céllal és gyakorlattal. Inkább egy- akár két, valóban mindent tudó Tight End beszerzésében látják a szükséges előrelépés lehetőségét. Az is indokolja ezt, hogy terjedni látszik a dupla TE-s (u.n. Big) felállás. Vagyis ezen módosító az alapfelállásokhoz. Ami esetén gyakorlatilag egy WR beáldozásával megduplázzák a TE-ek számát.
A jelenlegi állás szerinti öt legjobb prospect a drafton: Dwayne Allen - Clemson; Coby Fleener - Stanford; Orson Charles - Georgia; Michael Egnew - Mizzou; valamint Ladarius Green - Louisiana Lafayette; Bár az én egyik favoritom is követi őket szorosan: Brian Linthicum - Michigan State.

A folyamat sosem ér véget. Megoldás lehet például a 4-3 LOLB illetve 3-4 LILB posztok mostohagyerek státuszának megváltoztatása. Néhol be nem vált LBk, kiöregedő sztárok, project ifjoncok játsszák. Vagy más okból az egysíkú run stopperek (vagy épp egy pass rusher). Ők többnyire olcsók, és ha a csapat megtalálja a 4-3 ROLB+MLB, illetve 3-4ben a két OLB+playmaker RILB játékosát itt spórolnak. Ugyanis lehetetlen 11 sztárt összeigazolni. De CB manapság már kell minőségi, stb. Azonban ezen játékosok gyakran képtelenek tartani a TE szörnyeket emberezésben, zónázásban segítség nélkül. Amennyiben ezen meccsek száma emelkedik, muszáj lesz kimondottan erre a posztra született tehetségek beszerzését biztosítani. Vagyis olyan gyors, cover játékban kiemelkedő nagyjából 6'2+ magas 245-255 font súlyú srácokat (jelenleg, főleg ILBként a 230 is elég), akik egyedül is boldogulnak TE játék (kiemelten YAC) és futás ellen egyaránt.

Végezetül még annyival tartozom, hogy felsorolom mit is mutatott 2011ben a Tight End poszt krémje a yardok és TDok tekintetében. Amiről annyit mondott Mike Mayock szakíró, hogy 2011 a Tight Endek éve volt. Lássuk:

   1. Rob Gronkowski: 90 catches, 1,327 yards (NFL record), 17 TDs (NFL record)
   2. Jimmy Graham: 99 catches, 1,310 yards, 11 TDs
   3. Jason Witten: 79 catches, 942 yards, 5 TDs
   4. Aaron Hernandez: 79 catches, 910 yards, 7 TDs
   5. Tony Gonzalez: 80 catches, 875 yards, 7 TDs
   6. Dustin Keller: 65 catches, 815 yards, 5 TDs
   7. Brent Celek: 62 catches, 811 yards, 5 TDs
   8. Fred Davis: 59 catches, 796 yards, 3 TDs
   9. Vernon Davis: 67 catches, 792 yards, 6 TDs
  10. Antonio Gates: 64 catches, 778 yards, 7 TDs

 

 

Senior Bowl - A résztvevők

2012.01.23. 21:04 - Höri

Címkék: draft senior bowl allstar

Minden nap beszámolunk majd az edzésekről, de hogy mindenki ráhangolódjon erre a hétre, már most olvasható a 2 csapat névsora, és egy jövendölt draft érték, hogy mindenki képbe kerüljön.

Nem először írunk már a Senior Bowlról, így hosszas bevezetőt nem is írok, legyen elég annyi, hogy az itt jelen lévők közül szinte az összes játékost ki fogják áprilisban választani (bár van 1-2 név, akinek a meghívása érthetetlen), és az elit prospectek is jelen vannak minden évben.

Nézzük a tavalyi 1. körből kik vettek részt a mobile-i all-star gálán:

Von Miller, Nate Solder, Cameron Jordan, Jake Locker, Phil Taylor, James Carpenter Christian Ponder, Anthony Castonzo, Gabe Carimi, Ryan Kerrigan, Danny Watkins, Derek Sherrod.

 

Ez 12 név, nagyjából ez az átlag, ami az első kört illeti, a korábbi évadokban 10,11,10,12 prospect ment el az első 32 választás között, 2006-ban pedig rekordnak számító 15.

 

A 2-3. és további körökben pedig még több, szóval azoknak is érdemes figyelemmel követni a Senior Bowlt, akit csak a legjobb játékosok érdekelnek, és azoknak is, akiket az összes elérhető spiller vonz.

 

ÉSZAKI KERET
Kirk Cousins, QB, Michigan St. 3-4
Russell Wilson, QB, Wisconsin 5-6
Kellen Moore, QB, Boise St. 6-7

Chris Polk, RB, Washington 2
Doug Martin, RB, Boise St. 2-3
Isaiah Pead, RB, Cincinnati 3
Boom Herron, RB, Ohio St. 3-4
Bradie Ewing, FB, Wisconsin 7-FA

Brian Quick, WR, Appalachian St. 2
DeVier Posey, WR, Ohio St. 3-4
Marvin McNutt, WR, Iowa 4-5
Marvin Jones, WR, California 5-6
Gerell Robinson, WR, Arizona St. 5-6
T.J. Graham, WR, North Carolina St. 7-FA

Michael Egnew, TE, Missouri 3
Brian Linthicum, TE, Michigan St. 4
Emil Igwenagu, TE, UMass 6-7

Mike Adams, OT, Ohio St. 2
Kelechi Osemele, OT / OG, Iowa St. 2
Kevin Zeitler, OG, Wisconsin 2
Senio Kelemete, OG, Washington 3
Tony Bergstrom, OT, Utah 3-4
Mike Brewster, C, Ohio St. 3-4
Mitchell Schwartz, OT, California 5-6
Joe Looney, OG, Wake Forest 7-FA
Johnnie Troutman, OG, Penn St. udfa

Billy Winn, DE, Boise St. 2
Vinny Curry, DE, Marshall 2-3
Cam Johnson, DE, Virginia 2-3
Shea McClellin, DE, Boise St. 4
Jack Crawford, DE, Penn St. 5

Kendall Reyes, DT, Connecticut, 3
Alameda Ta’amu, DT, Washington 3-4
Mike Martin, DT, Michigan 4
Derek Wolfe, DT, Cincinnati 5-6

Bobby Wagner, LB, Utah St. 2
Lavonte David, LB, Nebraska 2
Audie Cole, LB, North Carolina St. 3-4
James-Michael Johnson, LB, Nevada 4
Demario Davis, LB, Arkansas 7

Harrison Smith, S, Notre Dame 3
George Iloka, S, Boise St. 3
Trenton Robinson, S, Michigan St. 4

Alfonzo Dennard, CB, Nebraska 1
Leonard Johnson, CB, Iowa St. 2-3
Jamell Fleming, CB, Oklahoma 3-4
Donnie Fletcher, CB, Boston College 4
Asa Jackson, CB, Cal Poly 6
D'Anton Lynn, CB, Penn St. 7

Brad Nortman, P, Wisconsin 7-FA
Carson Wiggs, K, Purdue 7-FA
Kyle Wojta, LS, Wisconsin udfa

DÉLI KERET

Nick Foles, QB, Arizona 2
Ryan Lindley, QB, San Diego St. 3
Brandon Weeden, QB, Oklahoma St. 4

Vick Ballard, RB, Mississippi St. 4
Terrance Ganaway, RB, Baylor 4-5
Chris Rainey, RB, Florida 5-6

Lennon Creer, RB, Louisiana Tech, 7-FA
Chad Diehl, FB, Clemson 5

Dwight Jones, WR, North Carolina 2-3
Joe Adams, WR, Arkansas 4-5
Jeff Fuller, WR, Texas A&M 4-5
Marquis Maze, WR, Alabama 5-6
Juron Criner, WR, Arizona 7-FA
Patrick Edwards, WR, Houston, udfa

Ladarius Green, TE, Louisiana-Lafayette 3-4
Deangelo Peterson, TE, L.S.U. 6
Brad Smelley, TE, Alabama 7-FA

Cordy Glenn, OG, Georgia 1-2
Zebrie Sanders, OT, Florida St. 1-2
Ben Jones, C, Georgia 2-3
Matt McCants, OT, U.A.B. 3
Philip Blake, C, Baylor 5
Jeff Allen, OT, Illinois, 5-6
William Vlachos, C, Alabama 6-7
James Brown, OT, Troy 7
Will Blackwell, OG, L.S.U. udfa

Melvin Ingram, DE, South Carolina 1
Quinton Coples, DE, North Carolina 1
Andre Branch, DE, Clemson 1-2
Malik Jackson, DE, Tennessee 3-4

Jake Bequette, DE, Arkansas 4-5

Brandon Thompson, DT, Clemson 2
Kheeston Randall, DT, Texas 3
Jaye Howard, DT, Florida 6-7
Tydreke Powell, DT, North Carolina 7-FA
Tony Jerrod-Eddie, DT, Texas A&M udfa

Courtney Upshaw, LB, Alabama 1
Zach Brown, LB, North Carolina 1-2
Sean Spence, LB, Miami (FL) 2-3
Keenan Robinson, LB, Texas 3-4
Nigel Bradham, LB, Florida St. 3-4
Emmanuel Acho, LB, Texas 4-5

Markelle Martin, S, Oklahoma St. 2-3
Antonio Allen, S, South Carolina 2-3
Brandon Taylor, S, L.S.U. 5

Janoris Jenkins, CB, North Alabama 1-2
Brandon Boykin, CB, Georgia 2-3
Ryan Steed, CB, Furman 3-4
DeQuan Menzie, CB, Alabama 3-4
Casey Hayward, CB, Vanderbilt 4-5
Dwight Bentley, CB, Louisiana-Lafayette 5-6

Drew Butler, P, Georgia 6-7
Randy Bullock, K, Texas A&M 7-FA
Josh Harris, LS, Auburn udfa
 

 

Neves végzős hiányzók:

Devon Still, DT (Penn State), Kendall Wright, WR (Baylor), Mark Barron, SS (Alabama), Michael Floyd, WR (Notre Dame), Ryan Tannehill, QB (Texas A&M), Coby Fleener, TE (Stanford), Chase Minnifield, CB (Virginia), Jared Crick, DE (Nebraska), Josh Chapman, NT (Alabama).

A többség sérülés miatt nem lehet jelen.

 

A mérlegelés már lezajlott, akit érdekelnek a pontos adatok végignézheti itt és itt.

East - West Shrine Game

2012.01.10. 18:48 - Höri

Címkék: draft game ncaa allstar shrine

Napjaink második legfontosabb egyetemi all-star gálája január 21-én kerül megrendezésre, előtte pedig egy hétig közösen gyakorolnak az NFL prospectek, amire mi valójában kíváncsiak vagyunk. Az elmúlt két évben a saját blogomon már bemutattam az eseményt, amely 1925-ben alakult, most viszont már bowl.hu belső projektként kezelem. (Belinkelném, de megint szét van fagyva). Természetesen a Senior Bowllal (amiről napi szinten értekezünk majd a főoldalon) nem versenyezhet az EWSG, elvégre itt is csak végzősök játszanak, de évről-évre jelentős mennyiségű középső- és hátsó körös játékos kerül kiválasztásra a drafton azok közül, akik itt megméretik magukat.



Az idei egyik főedző Bobby Ross lesz, aki a Chargers és a Lions vezetőedzőjeként 8 évet volt az NFL-ben (igaz már öt éve inaktív), Brad Childress-re viszont még a tavalyi szezonból is emlékezhetünk, mint Vikings head coach.

A helyszín a Tropicana Field, a Tampa Bay Rays baseballcsapatának pályája, szerencsére a Beef'O'Brady Bowl már megmutatta, hogy a focipályává alakítás simán megy. Az elmúlt években többször változott a helyszín, Houstonból Orlandóba költözött az esemény, most pedig St. Petersburg-ba, de ez sok dolgot nem befolyásol.

A játékoskeret nagyjából teljes, ami annyit jelent, hogy az első edzésig még biztosan bővülni fog a lista, erről természetesen a frissítések során be fogok számolni.
Az alábbiakban felsorolom a résztvevő játékosokat, és egy merész tippet is odaírok mellé, hogy momentán milyen draftértékkel bír az illető.

Látható, hogy kanadai meghívottak is vannak (minden évben), de nagyon ne lelkesedjünk ettől a ténytől, hiszen utoljára 2003-ban, Israel Idonije (Bears DLineman) tudott gyökeret verni az NFL-ben, kanadai egyetemről érkezve.
Tovább szinesíti a kínálatot számos másodosztályú prospect, két katona, de van harmad- sőt negyedoszátlyból érkező meghívott is, hogy a NAIA ligás Kentucky Christian rúgója feltegye a koronát erre a névsorra. Számukra mindenképp nagy lehetőség ez, hogy bizonyítsanak a legjobb NCAA csapatok játékosai ellen.

Volt rá példa az elmúlt években mindig, hogy egy itt jól szereplő játékost elhívtak a Senior Bowlra is, ha ott valaki sérülés miatt le kellett, hogy mondja a részvételt a tábor elején.

NYUGAT

QB
Chandler Harnish (Northern Illinois) [5.]
Tyler Hansen (Colorado) [udfa]

Dan Persa (Northwestern) [udfa]

RB
Brandon Bolden (Ole Miss) [5.]

Bobby Rainey (Western Kentucky) [6.]
Marc Tyler (USC) [7.]
Lennon Creer (Louisiana Tech) [udfa]

FB
Cody Johnson (Texas) [6.]

WR
Jarius Wright (Arkansas) [4.]
Darius Hanks (Alabama( [udfa]
Greg Childs (Arkansas) [udfa]
Junior Hemingway (Michigan) [udfa]
Devon Wylie (Fresno State) [udfa]
Tyler Shoemaker (Boise State) [udfa]
Dale Moss (South Dakota State - FCS) [udfa]

TE
Kevin Koger (Michigan) [5.]
George Bryan (North Carolina State) [6.]

David Paulson (Oregon) [udfa]
Cory Harkey (UCLA) [udfa]

OT
Matt Reynolds (BYU) [4.]
Ryan Miller (Colorado) [5.]
Tom Compton (South Dakota - FCS) [5.]
Al Netter (Northwestern) [udfa]

Marcel Jones (Nebraska) [udfa]

OG
Markus Zusevics (Iowa) [5.]
Brandon Brooks (Miami OH) [udfa]
Josh LeRibeus (SMU) [udfa]
Ben Heenan (Saskatchewan - Kanada) [udfa]

C
Moe Petrus (UConn) [7.]
David Snow (Texas) [udfa]

DE
Tyron Crawford (Boise State) [udfa]
Justin Francis (Rutgers) [udfa]
Kentrell Lockett (Ole Miss) [udfa]
Arnaud Nadon (Laval - Kanada) [udfa]

DT
DaJohn Harris (USC) [4.]
Dominique Hamilton (Missouri) [udfa]
Vaughn Meatoga (Hawai'i) [udfa]
Kaniela Tuipulotu (Hawai'i) [udfa]

LB
Brandon Lindsey (Pittsburgh) [2.]
Josh Kaddu (Oregon) [4.]
Tank Carder (TCU) [5.]
Jerry Franklin (Arkansas) [5.]
Mile Burris (San Diego State) [udfa]
Brandon Marshall (Nevada) [udfa]
Steven Johnson (Kansas) [udfa]

Ronnie Thornton (Southern Miss) [udfa]

CB
Shaun Prater (Iowa) [3.]
Keith Tandy (West Virginia) [5.]
Trevin Wade (Arizona) [5.]
Brandon Hardin (Oregon State) [udfa]
Rodney McLeod (Virginia) [udfa]
Chris Greenwood (Albion - Div3) [udfa]

S
Aaron Henry (Wisconsin) [2.]
Duke Ihenacho (San José State) [5.]
Blake Gideon (Texas) [udfa]
Austin Cassidy (Nebraska) [udfa]

K/P
Bryan Anger (California) [udfa]
Greg Zuerlein (Nebraska-Omaha - FCS) [udfa]
Matt Prewitt (Kentucky Christian - NAIA) [udfa]

KELET

QB
BJ Coleman (UT-Chattanooga - FCS) [udfa]
Austin Davis (Southern Miss) [udfa]
John Brantley (Florida) [udfa]

RB
Tauren Poole (Tennessee) [4.]
Davin Meggett (Maryland) [5.]
Alfred Morris (FAU) [udfa]

FB
Bruce Figgins (Georgia) [udfa]

WR
 

AJ Jenkins (Illinois) [4.]

BJ Cunningham (Michigan State) [5.]
Lance Lewis (East Carolina) [7.]
Danny Coale (Virginia Tech) [udfa]
Thomas Mayo (California PA - Div2) [udfa]
LaRon Byrd (Miami) [429.] [udfa]
Tim Benford (Tennessee Tech - FCS) [udfa]
Kevin Hardy (Citadel - FCS) [udfa]

TE
Evan Rodriguez (Temple) [6.]
Chase Ford (Miami) [udfa]
Emil Igwenagu (UMass - FCS) [udfa]

OT
Jeff Adams (Columbia - FCS) [7.]
Bradley Sowell (Ole Miss) [udfa]
Lamar Holmes (Southern Miss) [udfa]
Joe Long (Wayne State - Div2) [udfa]

OG
Rishaw Johnson (California PA - Div2) [7.]
Derek Dennis (Temple) [7.]
Desmond Wynn (Rutgers) [7.]
Jeremiah Warren (South Florida) [udfa]

C
Quentin Saulsberry (Mississippi State) [4.]
Tyler Horn (Miami) [udfa]


DT
Nick Jean-Baptiste (Baylor) [5.]
Matt Conrath (Virginia) [7.]
DeAngelo Tyson (Georgia) [udfa]
Micanor Regis (Miami) [udfa]
Travian Robertson (South Carolina) [udfa]


DE
Kyle Wilber (Wake Forest) [6.]
Julian Miller (West Virginia) [7.]
Jabaree Tuani (Navy) [udfa]
Akiem Nicks (Regina - Kanada) [udfa]

LB
Max Gruder (Pittsburgh) [7.]
Najee Goode (West Virginia) [udfa]
Shawn Loiseau (Merrimack - Div2) [udfa]
Nick Sukay (Penn State) [udfa]
Joshua Linam (Central Florida) [udfa]
 Steven Erzinger (Army) [udfa]

CB
RJ Blanton (Notre Dame) [5.]
Charles Brown (North Carolina) [6.]
Emanuel Davis (East Carolina) [7.]
Gary Gray (Notre Dame) [udfa]
Micah Pellerin (Hampton - FCS) [udfa]
Justin Bethel (Presbyterian - FCS) [udfa]

Josh Norman (Coastal Carolina - FCS) [udfa]

S
Tysyn Hartman (Kansas State) [6.]
Matt Daniels (Duke) [6.]
Jerrell Young (South Florida) [6.]
Christian Thompson (South Carolina State - FCS) [7.]

K/P
Blair Walsh (Georgia) [7.]
Shawn Powell (Florida State) [udfa] 

Denver Broncos gameplan pro és kontra.

2011.11.20. 10:30 - Ulpianus

Címkék: broncos tebow


 
 
Véleményezik az elmúlt hetekben így-úgy, a Broncos valóban nem túl látványos futás központú játékát. Úgy tűnhet, hogy egyszerűen a szerencse (vagy Tebow) a meccs végén feléjük billenti a mérleget. És ennyi a történet. De én azt mondom, ennek bár van alapja, nem ilyen egyszerű ez. Minden nem túl erős csapatnak kell szerencse is, anélkül nem megy. Azonban sokkal tudatosabb tervek vannak a háttérben.
 
Először is ha nem megy a passz, akkor futsz. A futás sem megy a Broncosnak extrém jól minden szempontból, de összességében a liga legjobbjai közé tartoznak. Ajánlom megtekintésre a futásátlagot, ami a legfőbb értékmérő. Tebow 5.7es átlaga jó. Csak ő nem futhat sokat. Ellenben Ball, aki mára (sérülések miatt) elsőszámú futó lett, egyáltalán nem jó átlaggal fut. A három read option meccsen ez 3.5, 3.2, 3.6os átlagot jelent (minimális elvárás 4.2, kimondottan jó 5.0+). Azonban Tebow option és elsőszándékú futásai, Royal (WR) end around futásai, a WRek blokkjai (nekem főleg Decker tetszik e téren), a többi futó elusive futása meghozza a szükséges támogatást. Elsőre a meglepett Oakland elleni 7.7 kiváló. A KC elleni 4.4es összesített futott yardátlag elfogadható, a Jets elleni 3.7 már kevésbé.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szóval futsz. Csakhogy a földön nem lehet sok pontra háborúzni. Tehát a nagy TD adok-kapok nem lehet cél. Úgy kell fuss, hogy az óra pörögjön amennyit csak lehet. Kézben kell tartani a mérkőzést, az ellenfél támadóit pedig a padon.
Továbbá az ellenfél egy TD előnynél többet lehetőleg ne érjen el. Mert akkor passzkényszer lépne fel, ami kívül esik az alapstratégián.
Egy TDt bárki szerezhet bármikor. Ennyi előny tehát megengedhető. Félidő végéig akár 10-13 pont előny is. Ez olyannyira igaz, hogy a taktika részét képezi jelenleg a Broncosban is. Amikor ugyanis egy underdog (esélytelenebb, ami többynire a denveriek szerepe) csapat a véghajrában labdát szerez, és azzal megnyerheti a mecset, akkor lelkileg fölébe kerekedik az ellenfélnek. Egyrészt, mert azok begörcsölhetnek, bepánikolhatnak=hibázhatnak. Másrészt mert az underdog csapatban mindenki felpörög ilyenkor a maximumra. Ez régi run heavy szabály. A végéig kell kitartani szoros eredménnyel, ott már nyer a kifárasztásos, felőrlő, low score taktika.
Ehhez jön párba a Tebow effekt. Ő ugyanis nagyon él az ilyen szituációkban, amikor már nehéz koncentrálni. Amikor egy jó játék, egy jó drive kell, de az nagyon kellene.
 
FO tehát elővette a run maniac stílust. Egy kicsit nekem hiányzik az újítás, de értem. Nem kéne feltétlen felmelegíteni például a wishbone offenese felállást is, hogy mondjak valamit az ínyenceknek is. A read option már érdekesebb, és inkább meghatározó is. Izomból tolják, 8-9-10 embernyi fallal, extra OL ember, extra TE, WR blokkok a fal szélén, amit csak ki lehet találni. Szóval működik. Ha lenne egy kicsit jobb futsátlag ahol kell, minden kritikust el lehetne hallgattatni. Így azért (túl gyakran) elakadó driveokban visszaüthet ez a hiányosság. Ami viszont borítja a low score-et, és akkor borulhat minden.
 
Másik érdekesség a defense stratégiai ráhangolása a low score támadó taktikára. A D# kockáztat. Nagy nyomású blitz variációk vannak. 5-6-7 emberes blitzek sorozatban. Kívül egyik oldalon túltöltve (2-3 ember az OT külső vállára), komoly keresztezések, twistek megállás nélkül. Ez látványos, azonban minden rohamozó védő mögött újabb üres területek nyílnak, ez ökölszabály.
A kulcs ehhez az elit Miller (LOLB) & Dumervil (RDE) páros. Mindenki más a kezük alá dolgozik. Ez egyáltalán nem úgy értendő, hogy érdemtelenül jutnak potya sackhez. Az ellenkezőjét jelenti. Ők képesek minden körülmények közt hatékonyan támadni a QBt. Vagyis, hiába tudod, hogy Miller blitzelni fog, azzal még nem állítottad meg.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Gyakori, jól kivitelezett, és gyors blitz ellen nem lehet mélyeket passzolni. Futni lehet, ez téves, hogy a blitz milyen jó futás ellen. Jó, de ahhoz jó run stopper képességű pass rusher kell. A blitz mindenképp gyengébb megoldás (futás ellen), bár kivitelezhető. Tegyük hozzá, nem rossz a Broncos run stopja.
Összességében, ha nem is könnyen, de lehet futni kívül és belül, ami viszont időigényes. Lehet gyors passzokat dobni, ami időigényes, ha egy teljes meccsen teszi valaki. Lehet screent játszani, főleg bubble screent, de akár RB,WR,TE screent, ami időigényes. A belső screen, és a dump passz is időigényes. Az miért is szempont? Mert illik a low score támadófilozófiához.
Tehát a big playek levédése a high pressure rohamokkal fontos, a többi elég, ha időrabló. Ettől még, ahogy minden védelemnél, itt is a fő szempont valahogy megállítani FG távon kívül az ellen nyomulását. Kevésbé szempont a labdaszerzés ellenben, ami más D# filozófiánál elsődleges prioritást élvez.
 
Miért kritizálják tehát, ami működött régen, és működik ma is? 
A mai modern football passz-centrikus. Ezt a játékot senki nem fogja átvenni a Denvertől valószínűleg ma már. Ők is inkább Tebow képességei miatt mennek ezen az úton.
Nagyon nehéz elképzelni, hogy igazán jó ellenféllel szemben működhessen. Vagy akár csak egy jól teljesítő középcsapat ellen is. Akinek van egy hatékony támadósora, termeli a yardokat, a pontokat, nehezen tartható 20 pont alatt. Amikor ezt a játékot igazán eredményesen játszották, lényegesen kevesebb szuperatléta volt a pályán, a nyers izomerő meghatározóbb lehetett.
Akárhogy is, a Denver Broncos idén megpróbálja kihozni a rendszer minden előnyét, és kizárni a hátrányait. Érdemes egy-egy meccsüket megnézni.
 

NFL mérkőzés beharangozók 2. hét - 2. rész

2011.09.18. 12:39 - Fucu

Címkék: nfl cowboys 49ers colts browns

Íme a következő adag beharangozó amit Geist Miklós (Ork) és Borsik Tamás (Tomeee) írtak meg.

Az olvasóknak olyan kiváltságban lehet részük, hogy a Dolphins-Texans mérkőzést két szemszögből is beharangoztuk.

Indianapolis Colts - Cleveland Browns
2011. szeptember 18. magyar idő szerint 19:00; Lucas Oil Stadium
 
Mindkét csapat egy csoporton belüli vereséggel kezdte az évet, de míg a Coltséra számítani lehetett, addig a Browns esélyesként kapott ki a Bengals ellen. A két vereség között még nagy különbség, hogy a Colts pontot is alig bírt szerezni, a Browns pedig csak egy meccs végi figyelmetlenség miatt hagyta kicsúszni a kezéből a vezetést. Ezért nem is meglepő, hogy ezen a meccsen is a Browns számít esélyesnek, de nézzük is meg miért. A legtöbb párharc a Cleveland számára kedvező, hiszen pont ott erősek, ahol az ellenfelük a leggyengébb, ráadásul a Colts erősségeit is kellően tudják kompenzálni. A Colts elvesztette kezdő linebackerét Gary Brackettet, sőt még több backup is megsérült. Ez nem túl jó, amikor Peyton Hillist kell majd megfékezni. Mivel a Colts a defensive tacklejei általában nem sok vizet zavarnak, így csak Pat Angerer marad, hogy megállítsa Hillist. Kettejük párharcát könnyen lehet és érdemes is lesz figyelni, hiszen döntő kihatással lesz a végeredményre. Ha sikerülne Hillist megfogni, akkor megint nagy nyomás nehezedne Colt McCoyra, aki a Bengals ellen egy kicsit összeomlott és a passzainak kevesebb, mint fele ért csak célba. Érdemes lesz majd figyelni mikor lép pályára a tight end Evan Moore. Bár az első héten kevés playnél volt a pályán gyenge blokkolási képessége miatt, de amikor játszott, akkor majdnem mindig az ő irányába repült a labda. A sérülések a Brownsnál is közbeszólnak. A kezdő right tackle Tony Pashos helyett Oniel Cousins fog majd kezdeni, de nagy megkönnyebbülésére valószínűleg nem Robert Mathist kell majd megfékezni, mivel utóbbi is sérüléssel bajlódik. A fal másik végén igazi csemege küzdelem lesz, mivel nem két csere fog majd küzdeni, hanem posztjuk egyik legjobbjai, Joe Thomas és Dwight Freeney. Eddig minden borús a hazaiak számára, de nézzük, hogy azért miben reménykedhetnek. A támadófal katasztrofális teljesítménye egy kicsit betudható az összeszokatlanságnak és az új támadófal edzőnek, ezért idővel számítani lehet javulásra pláne, hogy minden rossz meccsel Ben Ijalana egyre közelebb kerül a kezdőcsapathoz. Még jó hír, hogy valószínűleg nem Joe Haden fogja Waynet fogni. Emiatt Kerry Collins továbbra is folytathatja kedvenc elfoglaltságát, és próbálhatja labdákkal tömni Waynet, még akkor is, ha kettős fedezésben van, mivel sok másik választása nem marad. Bár nem sok lehetőséget kaptak, de Addai és Carter jól muzsikált a nyitányon, ezért érdemes lesz figyelni, mit tudnak kezdeni majd D'Qwell Jacksonnal, aki hosszú majdnem 2 éves sérülése után ott folytatta, ahol 2009-ben abbahagyta. Mások az elvárások a két csapattal szemben. A Colts számára könnyű lesz majd előrelépést felmutatni, de a Clevelandnek ezt a meccset mindenképp meg kell nyernie, ha idén nem akarnak megint negatív mérleggel zárni.
 
 
Miami Dolphins - Houston Texans
2011. szeptember 18. magyar idő szerint 22:15; Sun Life Stadium
 
A Texans egy magabiztos hazai győzelem után látogat a megtépázott becsületű Miami Dolphins védelemhez. A Dolphins hétfői esti rangadót játszott a Patriotsal, és bár a támadóknak sikerült majdnem 500 yardot megtenniük ez mégis kevés volt a győzelemhez. A Texans ellenben meg sem izzadt, miközben esélyt sem adott ellenfelének. Az első héten nagyon meggyőző volt az új 3-4-es Texans védelem, de az igazat megvallva nem is állították nagy kihívás elé Wade Phillipset és játékosait. Ezúttal azonban az egy hete 400 yard fölött teljesítő Chad Henne és Brandon Marshall teszi majd próbára, hogy tényleg már csak a múlté az a borzalmas tavalyi passz elleni védekezés. A passzok mellett Reggie Bush gyorsaságával is meggyűlhet a Houston baja, ha nem sikerült hamar nagyobb előnyre szert tenniük. Bár a legtöbb dolog szép és jó volt az Indianapolis ellen, de egy komolyabb ellenféllel szemben jobban oda kell figyelni a turnoverekre. Ben Tate 100 yard felett futott, de egy alkalommal a földre ejtette a labdát, ezért inkább a visszatérő Arian Fosteré lehet a főszerep, még úgy is, hogy Derrick Ward kiesése miatt csak ketten maradtak. Az erős futójáték ellenére Matt Schaub nem muzsikált annyira jól, mint előzetesen többek is várták. Remekül élt azzal, hogy használhatta kedvenc fegyverét a playaction passzokat, de mégis kétszer eladta a labdát pedig a meccs során gyakorlatilag minimális nyomás volt rajta. A támadófal minden téren remek teljesítményt nyújtott a futások segítése és a Freeney-Mathis páros megállítása során, de most egy 3-4-es védelem és a majdnem sackkirály Cameron Wake lesz az ellenfél. A másik oldalon is van egy sackgyáros, Mario Williams, de ha a Colts meccsből indulunk ki, akkora Dolphins sajnálatára nem Jake Longnak, hanem a right tackle Marc Colombonak kell majd megfékeznie őt. Colombo lábai már nem a régiek megannyi sérülés után, ezért nem a pass protection az igazi erőssége, ami döntő lehet ha Williamsel kerül szembe. A Dolphins védelmét durván megalázta a Patriots, amiért most a Texans sokoldalú és elismert támadóin próbálnak elégtételt venni. A Texans magabiztosan érkezik majd, arra vágyva, hogy bizonyítsák ők tényleg erősek és nem csak a Colts volt gyenge, de nem szabad elfeledni, hogy akkor otthon játszottak, viszont az elmúlt 6 idegenbeli meccsükön mind kikaptak.
 
 
San Francisco 49ers - Dallas Cowboys
2011. szeptember 18. magyar idő szerint 22:05, Candlestick Park
 
A fájdalmas első heti vereség után a Cowboys igyekszik kiköszörülni a csorbát, ami várhatóan nem lesz egyszerű a San Francisco otthonában. A 49ers győzelemmel nyitott a Seattle elleni csoportrangadón, és nyilván mindenre elszántak, hogy bebizonyítsák, a csoportjukon kívül is számolni kell velük. Alex Smith múlt héten szinte egyáltalán nem kockáztatott, végül mindössze 124 passzolt yardig jutott 1 futott TD kíséretében. Kulcskérdés lesz hogy mennyire sikerül majd megvédeni őt a san franciscói támadófalnak, ha lesz ideje körülnézni, akár szép számokat is összehozhat (vele együtt Vernon Davis vagy Braylon Edwards is, Michael Crabtree játéka viszont egyelőre kérdéses..), hiszen a Cowboys secondary-t rengeteg sérülés sújtja. Terrence Newman még mindig inaktív, Mike Jenkins valószínű ott lesz a pályán, Orlando Scandrick viszont szintén megsérült, így továbbra is lehetne gondok hátul. Hét közben érkezett a veterán Frank Walker, sokra viszont tőle nem lehet számítani. A futójátéktól kevésbé tarthatnak a Cowboys szurkolói, bár Frank Gore félelmetesnek tűnhet, de már a Seahawks ellen sem ment a futás a Friscónak, a Dallas pedig a Jets futóit is remekül megfogta, így meglepő lenne ha ez most nem sikerülne.
 
Tony Romónak ismét van mit bizonyítania, sok kritika érte az elmúlt héten a Jets elleni hibái miatt. A csapat bizalma viszont töretlen az irányába, Keith Brooking például egyenesen azt nyilatkozta, ha a liga bármely irányítójával kicserélhetné Romót, akkor sem tenné meg. Várhatóan az irányító egyik fő játszótársa sem fog hiányozni, bár Dez Bryant combsérülése miatt egész héten nem edzett, de engem így is meglepne ha nem látnánk a pályán vasárnap. Ha mégis így történik, akkor Kevin Ogletree léphet fel egy helyet, és kezdhet Miles Austin mellett. A 49ers védelmével múlt héten nem volt gond, ezúttal azért nagyobb pass rush-ra, bátrabb blitzekre lesz szükség, ha meg akarják fékezni Romót. A Cowboysnak pedig stabil futójátékra, ugyanis ez hiányzott a Jets ellen. Nem lesz könnyű dolga most sem Felix Jonesnak, az Isaac Sopoaga vezérelte San Francisco D-line kitett magáért a Hawks ellen, Ray McDonald jó játéka különösen meglepő volt. Nem szabad elfeledkeznünk Ted Ginn Jr-ról sem, aki a Seattle ellen két visszahordását is TD-vel fejezte be, a Dallas figyelme tehát a special team playekben sem lankadhat egy pillanatra sem. Érdekes összecsapásra van kilátás tehát, egy régi, klasszikus rivalizálás ez, amire mindenképpen érdemes odafigyelni.

NFL mérkőzés beharangozók 2. hét - 1. rész

2011.09.18. 11:40 - Fucu

Címkék: nfl seahawks redskins giants dolphins rams texans cardinals steelers

Technikai probléma merült fel a fórummal (persze a legjobbkor) és természetesen oda gyűjtjük a megírt beharangozókat, így hiányosan, de amit összeszedtünk megosztjuk olvasoinkal. A kellemetlenségért elnézést kérunk, a porblémát porbáljuk mielőbb megoldani.

 
 
Washington Redskins - Arizona Cardinals
2011. szeptember 18. magyar idő szerint 19:00; FedEx Field
 
A Cardinals idei első keleti parti túrája Washingtonba lesz, amikor a Redskins-szel találkoznak.
Mind a két csapat győzelemmel kezdte a szezont, a Skins a Giants, míg a Cards a Panthers legyőzésével.
Rex Grossman remek napot fogott ki múlt vasárnap 300 yard felett passzolt, ennek egyharmadát Fred Davisnek. A fiatal TE-nek most is jó napja lehet, mivel a Cardinals safety-k nem a passz elleni védekezésükről híresek. Ez igaz az egész secondary-re, akik múlt héten 422 passzolt yardot engedtek az újonc Cam Newtonnak. Tehát azt mondhatjuk, hogy a Redskins elkapói elemükben lehetnek. Ez persze függ a támadófaltól, akik jól védték Grossman-t, a hiányos Giants D-line ellen. Most a Darnell Dockett Calais Campbell párossal gyűlik meg a bajuk.
Védekező oldalon remek társaság van kialakulóban. A pass rush-t a két szélső linebacker, Brian Orakpo és az újonc Ryan Kerrigan szolgáltatja. Utobbi a Giants ellen egy remek védekezést követően megszerezte profi pályafutása első interceptionjét és ezzel együtt első TD-ját is. A Cards támadófal a szokottnál jobban teljesített (az első két drive-ot leszámítva), erre szükség is lesz, hogy Kevin Kolb nyugodtan tudjon dobálni elkapóinak. Akik közül Larry Fitzgerald valószínűleg megint kettős emberfogást fog kapni, de így Early Doucet és Andre Roberts kaphatnak több labdát, valamint a remek TE Todd Heap. A Skins secondary-ből ismét hiányozni fog LaRon Landry, így O.J. Atogwera megint több feladat fog hárulni.
Két játékos plusz motivációval lép majd pályára ezen a mérkőzésen. Tim Hightower és Vonnie Holliday. A két játékos az offseason során váltott csapatot egy cserét követően. Hightower kezdőként lép majd pályára, míg Holliday a Cards védekező falának rotációjában kap fontos szerepet.
A két csapat utolsó hét összecsapásából hétszer a Redskins jött ki győztesen.
 
 
Pittsburgh Steelers – Seattle Seahawks
2011. szeptember 18. magyar idő szerint 19:00; Heinz Field
 
Két nyeretlen csapat találkozik egymással vasárnap délután Pittsburghben. Az első fordulóban a hazaiak alapos zakót kaptak a csoport rivális Ravenstől idegenben. A Seahawks is vendégként a 49ers otthonában szenvedett vereséget.
Ha a Seattle ezen a héten is úgy játszik az első félidőben, ahogy azt tették a San Francsico ellen, nem 16 pontot fognak kapni, hanem 30-at. Hatványozottan fontos lesz a támadófal munkája mivel a két tackle Russell Okung és James Carpenter az NFL legjobb OLB párosával, James Harrisonnal és LaMarr Woodley-val kell megküzdeniük. A nem túl erős futójáték segítségére lehet Robert Gallery visszatérése LG posztra. Azonban Marshawn Lynchnek most is nehéz dolga lesz, mert a 49ers-hez hasonlóan a Steelers védelme is nagyon jó a futások megállításában (amit a Ravens ellen nem bizonyítottak). A Sidney Rice nélküli elkapógárda új csillagra lelt Doug Baldwin személyében, aki három 3rd downt és egy 4th downt is első kísérletre váltott a 49ers ellen. A Steelers secondary Polamalu kivételével, nem áll nagy nevekből, ahogy megszokhattuk, Tarvaris Jackson akár még sikeresen ki is passzolhatja őket, ha megvédi a fal és pontosan céloz.
A Seahawks védelmének elsődleges feladata lesz Rashad Mendenhall megállítása. Ennek sikeressége a két DT Brandon Mebane és Alan Branch jó játékán múlik. Ben Roethlisberger siettetése egyik csapat számára sem egyszerű. Most is Chis Clemmons feladata lesz Big Ben hatástalanítása illetve megzavarása. Ha ez nem sikerül a secondary nehéz délutánnak néz elébe. Brandon Browner múlt héten jo párszor bizonytalankodott és biztos, hogy most is sokat fognak felé dobálni.
A Baltimorei kisiklás után, hazai pályán, bizonytani akar majd a Steelers. A Seattle támadófala lesz a kulcs, ha meg tudják védeni Jacksont és utat nyitni Lynchnek akkor bármi lehet, ha nem akkor…
 
 
Miami Dolphins - Houston Texans
2011. szeptember 18. magyar idő szerint 22:15; Sun Life Stadium
 
Újabb remek passzjátékkal rendelkező csapat ellen lép pályára a Dolphins, akik az első héten több mint 500 yardot engedtek passzolni Tom Brady.nek. Ezúttal Matt Schaub teszteli majd a secondary-t, akiknek annyi könnyebbség lesz, hogy Kevin Walter kehet nem tudja vállalni a játékot, de még így is ott lesz Andre Johnson. Arain Foster visszatérhet a kezdőbe, sérülése után így a Karlos Dansby vezette fornt sevennek nagyobb figyelmet kell fordítania a futójátékra és arra, hogy ne hibázzanak el sok szerelést. Ha Foster kevesebbet tud a pályán tölteni, mint szeretnék, akkor a Colts ellen 116 yardot és egy TD-t futó, Ben Tate váltja majd. Cameron Wake nem sok sót evett meg az újonc Nate Solder ellen most Eric Winston ellen újra próbálkozhat.
Támadó oldalon Chad Henne ihletett formában játszott, ezt kell átmentenie erre a hétre is. Reggie Bush kellemes csalódás eddig (egy hét után könnyű kijelentés) csak a Pats ellen kicsit túlhasználták. Most kicsit nagyobb feladat elé néz a Texans védelme ugyanis a Manning nélküli Colts nem volt túl nagy falat nekik. Jonathan Joseph Brandon Marshall elleni párharca remeknek ígérkezik, de a Jake Long Mario Williams csata is fontos lesz. A korábbi DE, aki az új védekező koordinátor (Wade Phillips) 3-4-es rendszerében szélső linebackerként játszik és a Colts ellen két sacket jegyzett.
A korábbi találkozások tapasztalatai alapján izgalmas mérkőzésre lehet számítani. A párharc történetének eddigi öt találkozójának mindegyike egy touchdown vagy ennél kisebb pontkülönbséggel dőlt el.
 
 
New York Giants - St. Louis Rams - MNF
2011. szeptember 20. magyar idő szerint 02:30; MetLife Stadium
 
A hazaiaknál az első játékhéten megsérült az elsőszámú elkapó, Hakeem Nicks, de kisebb térdsérülése ellenére valószínűleg játszani fog pedig a Redskins ellen 122 yardot kapott el összesen. Nagy veszteség lehet Eli Manningnek Hicks kiesése, mert így akkor csak Mario Maningham Dominik Hixon páros maradnának kedvenc célpontjai. A Brandon Jackson – Ahmad Bradshaw futópáros még mindig nagyon jól hangzik, de múlt héten a Skins ellen ketten összesen csupán 73 yardot hoztak össze, igaz sok lehetőségen nem is kaptak. A támado fal sem teljesít valami fényesen, úgy tűnik az átalakított kezdő ötös még nem szokott össze teljesen.
 
A védelmet sérülések gyötrik. A két legnagyobb hiányzó Osi Umenyiora és Justin Tuck lesz (igaz utóbbi játékára van némi esély), akik az irányító siettetéséért felelősök. Az első játékhéten meg is látszódott, hiányuk, ugyanis Rex Grossman 300 yard felett passzolt a védelem ellen. 
 
A vendégeknél is hosszú a sérültlista. Kezdve támadó oldalon az ifjú irányító Sam Bradforddal, aki hüvelykujjsérülés miatt volt kénytelen a kispadról figyelni az Eagles elleni mérkőzés negyedik negyedét. A probléma nem súlyos és egy speciális kesztyűben pályára fog lépni hétfő este. Nagyobb gondot okoz Steven Jackson és Danny Amendola kiesése. A remek futójátékos a Rams első pontszerzésénél (47 yardos TD) szenvedett combizom húzódást és esett ki erre a hétre, míg Bradford kedvenc célpontja vállsérülés miatt kénytelen kihagyni több hetet. Jackson helyét a holtszezonban érkező korábbi kezdő futó Cadillac Williams veszi át, aki jól teljesített a nyitó fordulóban beugróként.
 
A védelemből is biztosan hiányozni fog egy fontos láncszem. Ron Bartell múlt héten nyaksérülést szenvedett, amivel az egész szezonra kidőlt. A másik kezdő cornerback, Bradley Fletcher nagylábujj problémákkal küzd és bár játszani fog biztosan hátráltatni fogja valamilyen szinten ez a sérülés. A kezdő védekező fal elemében lehet Chris Longgal az élen, de a cseréknél is lesz egy fontos hiányzo. C.J. Ah You csukloját műteni kellett a héten, így valoszínűleg debutálhat a Ramsben az első körös draft választott Robert Quinn, aki az Eagles ellen inaktív volt.
 
Érdekesség, hogy most találkozik először Steve Spagnuolo korábbi csapatával. A Rams jelenlegi főedzője 2008-ban, első évét eltöltve védekező koordinátorként a Giants-nél, Super Bowlt nyert ami nagyban köszönhető az általa összerakott védelemnek.

A World League és az NFL Europe

2011.08.06. 13:13 - konqueror

Ma, ha valakitől megkérdezed, néz-e amerikai futballt, a kérdezettek nagy százaléka az NFL-re gondol. Ha kicsit jobban érdeklődik a dolog iránt, akkor esetleg képben van az NCAA-vel (hála Istennek egyre többen vannak így), az igazán hardcore fanok pedig még azt is tudják, mi az a CFL, vagy újabban az UFL, esetleg az AFL (most nem az ausztrál rúgdésölj-re gondolok), illetve most nyáron volt világbajnokság is. Nem is olyan régen azonban volt még egy liga, melyben európai klubcsapatok vitézkedhettek egymással. Sokan már bólogatnak, igen, ez volt az NFL Europe, melynek történelméből stábunk is kivette a részét, az utolsó döntőnek ugyanis az oldal egyik alapítója, Tálosi Tibor (azaz haromt) volt a szakkomentátora. A bowl.hu ezúttal ennek a ligának a történetét eleveníti fel röviden, továbbá elődjének, a World League-nek históriáját is.

Előszezon menetrend - frissítve

2011.08.03. 16:21 - Fucu

Immár pontosan is tudni lehet, hogy az előszezon négy hetében mikor is kerülnek megrendezésre a mérkőzések, így most, magyarországi időzóna szerint publikáljuk is. Ahol külön ki van emelve a tévéközvetítés, az a találkozó országos televízión is látható lesz, tehát könnyű lesz a neten streamet találni hozzá. (A többihez is lehet persze, csak nehezebb.)

 
 

Külföldiek az NCAA-ben - 2. rész

2011.07.19. 16:07 - Höri

Címkék: külföldi ncaa

Gondolom már mindenki nagyon várta a folytatást, amely az élvonal nem-kiemelt divízióiban csiszolódó külföldijeit veszi sorba. Azt már mindenki tudja (ha máshonnan nem, akkor más sportágból), hogy a nem-kiemelt csoportok csapatai nem minden esetben gyengébbek a kiemelt divíziók tagjainál, de általában azért igen. Ez az aktuális téma szempontjából 2 dolog miatt fontos:
1. Az itt szóba kerülő srácok kisebb eséllyel pályáznak a profik közé, mint az előző részben felsorolt társaik. (Mindannyian ismerjük a játékos ismertetők „magasabb szinten edződött” frázisát).
2. A gyengébb merítési lehetőség akár nagyobb játékidőt is jelenthet a külhonból érkezők számára. (Hiszen könnyebb bekerülni a Western Kentucky-ba, mint a Kentucky-ba.)

A 8. kör

2011.07.04. 06:24 - Höri

Címkék: draft mock udfa

Napról-napra valószínűbb, hogy az NFL 2011-es idénye nem fog időben elrajtolni, ha egyáltalán valamikor el is fog. Ez még mindig borzasztó hír, de legalább attól nem kell félnem, hogy a sok halasztgatásom miatt aktualitását veszti most íródó bejegyzésem. Draftolatlan szabadügynököket ugyanis még mindig nem lehet igazolni, épp ahogy április végén sem lehetett. A játék kedvéért eljátszottam a gondolattal, hogy ha lett volna egy extra kör a drafton, mire használhatták volna fel a csapatok, és kik ülhetnének most sokkal nyugodtabban otthonukban, a lockout híreket olvasgató ex-egyetemisták közül.


Internetes hatás, befolyás az NFL sportolók részéről

2011.07.03. 13:00 - konqueror

Címkék: sport internet facebook nfl twitter

Aki nincs fenn a Facebookon, az nem létezik – tartja a mondás. Nos, ez nyilvánvalóan nem igaz (annál is inkább, mert így a saját nagymamám is annullálódna), de tény, a közösségi oldalak ma jelentős szerepet töltenek be az emberek életében. Érdekes tehát megvizsgálni az amerikai sportolók aktivitását a kiberszférában. Ebben a cikkben két kutatást fogok feldolgozni, az egyik Darren Rovell elemzése, aki a www.klout.com értékelését vizsgálja, a másik pedig az amerikai sportligák követőinek számát boncolgatja a www.sportbusinessdaily.com alapján.

Hadd szóljon a (csont)zene

2011.06.30. 20:30 - konqueror

Címkék: zene wolves nfl magna cum laude rebels adam sandler jayz

Kis blogunk újra lazább témák felé tekintget. A következő bejegyzés a zenét szerető emberek számára lehet majd kedvező, hiszen azokat a videoklipeket vesszük sorra, amelyek amerikai futballos utalásokat tartalmaznak. Vágjunk is bele nyomban.

Tojáslabdával a monitor előtt, avagy az amerikaifocis videojátékok világa

2011.06.27. 03:02 - konqueror

Címkék: pc játék game egyéb

Megkockáztatom, hogy mindenki, aki most ezeket a sorokat olvassa, látott már videójátékot. Hiszen ha itt ülsz, akkor a számítógéphez feltehetően értesz, ha ezt olvasod, akkor az amerikai futball iránt is van érdeklődésed, játszani pedig egyszerűen mindenki szeret. Cikkemben ezt a 3 területet fogom összekapcsolni (és önző mód egyúttal kiélem PC játék tesztelő rejtett énem is, yeah).

Hogyan lettem NCAA szurkoló? 5. rész

2011.06.22. 21:29 - Fucu

Címkék: texas ncaa notre dame tradíciók

Aki kisfiúhobbiként azokat a sportokat tanulgatja előszeretettel, melyek a 80-as évek végén kis hazánkban teljesen ismeretlenek, az egyéb gazságokra is képes. Én pont ez az állatfaj voltam. Lehetett az golf, bowls, rögbi, sznúker vagy peszepallo, számomra nem maradhatott csukott könyv. A turistáskodás Angliában a krikett, a franciákhoz a pétanque gyakorlásának a jegyében (is) telt, a 80-as évek végén Marylandi Egyetemre kikeveredett édesapámtól pedig sportkártyákat kértem ajándékba.

Hogyan lettem NCAA szurkoló? 4. rész

2011.06.18. 23:39 - konqueror

Címkék: hogyan oklahoma lettem ncaa sooners

Ezúttal jómagam (konqueror) fogom blogbejegyzés formájában megosztani az olvasókkal, hogy miképp kerültem kapcsolatba az NCAA-vel. Először csak egy kis cikket akartam szubjektíven az OU-ról, aztán jött az ötlet, hogy bizonyára a többi kollégára is kíváncsiak lennétek. Így született meg ez a sorozat, mely folytatódni fog a mai írás után is. De egyelőre maradjunk nálam.

Hogyan lettünk NCAA szurkolók? – 3. rész

2011.06.15. 21:18 - jjtiller

Címkék: ncaa hogyan lettem

Harmadik nekifutásra egy duplázással jövünk, melyben Fucu és az én (JJ) kitárulkozásomat olvashatjátok. Míg előbbi szerkesztőnk viszonylag egyszerűen sorokba tudta szedni első élményeit, bennem dacoltak az érzelmek, hogy Anyegin vagy Tatjana stílusában írjam meg szerelmes levelemet az NCAA-nek.

Hogyan lettem NCAA szurkoló? 2. rész

2011.06.13. 07:17 - Höri

Címkék: duke szurkoló ncaa hogyan lettem

Amikor Konqueror kolléga bedobta a közösbe ötletét, hogy írjunk róla, hogy miként lettünk NCAA szurkolók, azonnal megvettem a javaslatot, de nem úgy gondoltam el, mint az első részben DoM írásánál láthattátok. Tehát én nem arról fogok írni, hogy miként szippantott be a liga a kedvenc csapatomon keresztül, hanem, hogy miért lett az a kedvenc gárdám, amelyik.

 

Hogyan lettem NCAA szurkoló?

2011.06.10. 23:04 - DoM+

Nehezen tudnám azt a pontot meghatározni, amikor már nem csak lelkes Northwestern szurkoló voltam, még a régi fórumon blogként működő csapattopikot is vezetve, hanem az egyetemi amerikaifutball egyszer naiv, máskor cinikus krónikása, aki bátran dacol a botrányok viharával, és küzd: nehogy kiábránduljon egy napon emiatt a sportból.

Taj Smith története

2011.05.25. 05:16 - Höri

Címkék: portré nfl colts taj smith

Nem lepődnék meg, ha az olvasók nagy százaléka nem ismerné a címben szereplő úriembert. 2008 óta játszik az NFL-ben, vagyis inkább csak azóta mondhatja magát kerettagnak, mert pályára csak az idei szezon második felében került. A Colts speciális egységében játszik, főként gunnert. Nem tartozik a liga sztárjai közé, nem volt kiemelkedő egyetemi pályafutása, egy teljesen szürke, jelentéktelen figurának hiheti mindenki, amíg nem ismeri meg a hátterét.

Mit lehet eladni ütközésekkel, avagy az amerikaifocis reklámok világa

2011.05.21. 22:56 - konqueror

Címkék: reklám pécs nfl nike amerikaifutball gringos terry tate

Bejegyzésemben ezúttal az amerikai futball témájú reklámokról lesz szó. A reklámokat általában nem szereti senki, mert hangosabbak a műsornál, túl sok van belőlük, állandóan ugyanazok mennek, és nagy részük mellőzi a kreativitást. Szerencsére a sport témájúak általában kivételek. Jómagam számára is meghatározó élmény volt kiskoromban, mikor Edgar Davids és labdarúgó barátai legyőzték a robotnindzsákat a Nike reklámspotjában. Hasonló példákat fogok most hozni, csak a tojáslabda bűvköréből.

A Rimington-díj sajátossága

2011.05.20. 05:44 - Höri

Címkék: draft center ncaa bust rimington

Számos díjat osztanak ki év végén az NCAA-ben, amik közül a lényegében MVP

elismerésnek megfelelő Heisman trófeát alighanem már mindenki ismeri. Minden posztnak van külön díja, olykor több poszt összevonva is versenyeztethető. Tíz éve alapították a legjobb centernek járó Rimington trófeát, amelynek nyertesei meglepő módon, eddig egészen minimális sikereket értek csak el a profik között.
Dave Rimington a Nebraska centere volt 1979 és 1982 között. Utolsó két évében bekerült az országos válogatottba, falemberként sikerült év támadója és év játékosa díjat is szereznie a Big8 konferenciában. (A Big8 a tavalyi Big XII csapatait foglalta magába a 4 texasi egyetemet leszámítva.)
Az 50-es számú mezét visszavonultatta a Huskers, a College Football Hall of Fame-be pedig 1997-ben került be. Két Orange Bowlban is szerepelhetett, de az Oklahoma és a Clemson ellen is veszítettek. Az első nagyobb jelentőséggel bírt, de azon még nem volt húzóember.
Az NFL-ben a Bengals az 1/25-ös draftcetlit áldozta rá, itt húzott le 5 évet, majd újabb 2 évig az Eagles mezét húzhatta magára, mielőtt visszavonult. Nem futott hangzatos profi karriert, de még így is többre vitte, mint a róla elnevezett díj eddigi nyertesei.

Amerikaifutballisták a pályán kívül

2011.05.19. 21:27 - konqueror

Címkék: szabadidő jótékonyság nfl warcraft hobbi kansas vikings bengals cowboys reggie bush ochocinco kutyaviadal vick tank johnson kluwe free reign

A sok elemzés és komolyság után ezúttal egy könnyedebb témájú cikkel próbálok örömet szerezni a látogatóknak, eme blogbejegyzés ugyanis nem a fociról fog szólni. "Hát akkor miről?", hördülhet fel a lockout ügy miatt amúgy is megtépázott idegrendszerű egyszeri NFL fanatik. Nos, az írás témája az lesz, mivel ütik el az időt kedvenceink, mikor nem éppen egymást zúzzák le a pályán. Igyekszek érdekes példákat megemlíteni, különböző alternatívákat megvizsgálni, természetesen a teljesség igénye nélkül. Előre is arra biztatnék mindenkit viszont, hogy a fórumban/kommentben szóljon hozzá bátran a dolgokhoz, vagy egészítsen ki minket. Sokszor a játékosok saját twitterje a forrás, ahová felírogatják, hogy éppen mivel foglalatoskodnak, de persze ez is csak a legális tevékenységeknél fordul elő.

Régi sztárok fellépése a drafton

2011.04.29. 18:48 - Fucu

 Az NFL kihirdette, hogy ki az a 32 visszavonult játékos, akik az április 29-ei NFL Draft második körében, bejelentik csapataik választottjait. Amely csapatoknak (Carolina, Miami és New York Jets) nincs második körös választásuk, nekik a harmadik körösöket fogják bejelenteni.

A Lényegtelen úr

2011.04.16. 18:40 - jjtiller

Címkék: draft egyéb nfl

Ahogy mindennek van kezdete, van vége is, ez alól az NFL draft sem kivétel, valakinek ugyanúgy be kell mondania New Yorkban az első választott nevét, mint az utolsóét. Csak míg az 1/1-es a liga instant sztárjává válik, egyetlen - profi - pályán töltött perc nélkül garantáltan milliókat tehet zsebre, a középső és hátsó körösöket az átlagos néző már nem igen tudja hova tenni. 1976 óta viszont a játékosbörze legutolsó pickje is megkapja a maga 15 perc hírnevét, sütkérezhet egy kicsit a rivaldafényben. Ő a Mr. Irrelevant, és bár kissé túlpörgetett manapság a téma, tanulságos megnézni meddig jutottak azok, akiket egyből irrelevánsnak könyveltek el. 



süti beállítások módosítása