Harmadik nekifutásra egy duplázással jövünk, melyben Fucu és az én (JJ) kitárulkozásomat olvashatjátok. Míg előbbi szerkesztőnk viszonylag egyszerűen sorokba tudta szedni első élményeit, bennem dacoltak az érzelmek, hogy Anyegin vagy Tatjana stílusában írjam meg szerelmes levelemet az NCAA-nek.
Fucu:
Mint sokak, így én is előbb ismerkedtem meg az NFL-el, és csak ezután ébredtem rá, hogy létezik az egyetemi futball is. Pontos időpontokkal nem tudok szolgálni, de úgy négy évvel ezelőtt lehetett, amikor végre sikerült egy kedvenc csapatot választanom a profik között (ez lett a nem éppen sikerorientált Arizona Cardinals). Ezután kezdtem el követni az NCAA focit, mivel jó időpontban - szombat koraestétől másnap hajnalig - vannak meccsek, így vasárnap ki lehet pihenni a fáradalmakat. A körítés jobban tetszik, mit a profiknál, valamint az hogy változatosabb felállásokat, sémákat (támadó és védekező oldalon egyaránt) láthat az ember. Mivel történetem nem túl érdekes, ezért megosztom, hogyan sikerült kikötnöm a 120 egyetemi első osztályú csapat közül pont a Stanford Cardinal mellett.
Nem, nem úgy, hogy oda jártam, vagy ismerősöm oda járt, esetleg egy Arizona Cardinals játékos ott játszott. Ennél viccesebb a helyzet. 1997-et írtunk, amikor is 14-15 éves lehettem, nagyban tombolt a kosárlabdakártya-láz. Jómagam egy Brevin Knight nevű irányítót választottam ki kedvencemnek (a Cavaliers draftolta 1/16-ra a ’97-es játékosbörzén). Az úriember véletlenül pont a Stanford egyetemre járt, és sikerült pár olyan kosárkártyát beszereznem róla, amin Cardinal mezben játszik. Egyiket a pénztárcámban őrzöm jó pár éve. Így lettem a tanulmányi eredményekben és az utóbbi években fociban sikereket elérő egyetem szurkolója. Amikor megismerkedtem velük egy nagyon gyenge csapat voltak, de jött egy új edző bizonyos Jim Harbaugh (a Ravens HC, John Harbaugh öccse). Első évében már jelentős javulás volt felfedezhető a csapatnál. Egy évre rá pedig megismerkedhettünk Toby Gerhart nevével, aki fehér futó révén kis híján Heisman Trófeát nyert (az idén draftolt Mark Ingram nyert előtte nagyon szoros versenyben). Sokan úgy vélték Gerhart távozásával (A Vikings a második körben draftolta a tavalyi drafton) visszaesik a Cardinal, de előrelépett Andrew Luck és a Stanford történetének egyik legjobb szezonját produkálta 2010-ben. A csapat Orange Bowl győzelemmel zárta a szezon, Luck második lett a Heisman szavazáson (Cam Newton mögött, boooo). Jim Harbaugh meglovagolva a sikereket elfogadta a San Francisco 49ers főedzői állását, így új edzővel, (David Shaw) és stábbal vágnak neki a következő szezonnak. Sok játékos távozott, de a legfontosabb maradt, mivel Andrew Luck gyakorlatilag lemondott a garantált 1/1-ről és visszatért a suliba még egy évre.
Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy tegyen pár próbát és ismerkedjen meg az egyetemi futballal, ha kicsit is fogékony ez iránt a sport iránt, bele fog szeretni.
JJ:
Bár a Höri által az előző cikkben említett "college futball láz" vibrálását sajnos saját halántékomon kívül még nem érzekelem máshol, végre elérkezett az alkalom, hogy szubjektív tirádában kardoskodhassak (még) egyet a college mellett. Az NCAA engem már menthetlenül megfertőzött, és tisztában vagyok azzal is, hogy e téren klinikai eset vagyok, de élve boncolásom során talán kiderül, hogy a kór nem gyilkos, inkább határtalan örömforrás.
Azt nem tagadhatom, hogy voltak idők, mikor számomra is az NFL jelentette az amerikaifocit. Nem is olyan régen történt mindez, hiszen én is a Sport tv-nek köszönhetően futottam bele a sportba, hogy valaha is tavasszal amerikaifutball meccset nézek, arról álmodni sem mertem. Viszont a közvetítéseknél feltűnt, hogy a frappáns vagy kevésbé frappáns módokon bemutatkozó játékosok nem szülőhelyüket, kedvenc rockzenekarukat vagy ételüket említik meg a nevük és a posztjuk mellett. A magyar kommentátorok erről valami oknál fogva sose beszéltek (ahogy azt máig nem teszik meg), de az internetnek hála hamar rájöttem, a UNLV vagy a West Texas A&M nem egy titkos szekta, hanem egy-egy egyetem. Onnantól meg szép lassan szippantott be az egész, fejemet fogtam a kezdetben érthetetlennek tűnő rendszer miatt (emlékszem a Yahoo sports főoldalára 2006-ból, négy meccset emeltek ki, a Rózsa, a Narancs, a Cukor és a Fieszta Kupát, nehezen tudtam megállni nevetés nélkül), ámuldoztam a százezres stadionok láttán, a wikipedián felkutatott bejegyzéseket olvasva.
Aztán elkezdtük szervezni a Maddenes NCAA ligát egy rosterkiegészítőnek köszönhetően, ami szerintem elég mély nyomot hagyott azokban, akik részt vettek az első kiírásban (az nfl.hu-s fórumról ez a rész elszállt, nosztalgiázni így már nem lehet). Én a Purdue-t irányítottam és váltam johnnyjokerből JJ Tillerré – a Purdue akkori vezetőedzője Joe Tiller volt – és a többiek (fetomy, kroovy, stb.) is rákaptak a mókára. Persze ahogy a távkapcsolatoknál szokás, a közösségek nehezen maradnak meg egyben, és nagy bánatomra sokan "felszívódtak" azóta (pedig Troy szurkolótól Ole Miss-esen át Cincinnati drukkerig majdnem a komplett első osztályt "lefedhetnénk" már), azonban bízom benne, hogy ha elektronikus formában nem is, de a "való életben" nem adták fel college fanságukat. Minden felesleges szentimentalizmustól mentesen meg is jegyezném, hogy elméletileg ez a lényeg.
A "mely csapatnak kezdtél el szurkolni és miért?" kérdést márciusban anno megválaszoltam, akit esetleg érdekel, ITT megtalálja. Az NCAA-ben egyértelműen a bőség zavara áll fenn, és az egyes iskolákkal ismertséget kötve hamar észrevehetjük, hogy az amerikai kultúra is egy kicsit színesebb, mint azt páran le akarják nekünk festeni. Wyomingi cowboyok, hawaii-i Haka-tánc és gyöngyfüzérek, floridai indiánok, katonák, professzorok, kicsik és nagyok, édesek és mostohák, a legtöbb csapat mögött egy egész állam históriája húzódik meg, csak a szemünket kell tágabbra nyitni. Kedvcsinálókkal és csapatismertetőkkel jelentkezni fogok majd ezután is, hiszen nem lehet kellően hangsúlyozni, mennyire mélyre áshatunk kizárólag a neten böngészve, hogy egy mérkőzés mennyivel több a pusztán 60 perc játékidőnél...
